Kómában amputálták a péniszét – nincs kártérítés

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 10. 21:00
Kezdetben csak egy ártatlan megfázással bajlódott a 35 éves Sebastian. A végén az lett belőle, hogy amputálták a bal lábát és a hímvesszőjét is. És nem kap kártérítést.
Bors

A férfi az urológusát okolja, hogy így tönkrement az élete. Félmillió eurós – 150 millió forintos – kártérítést szeretne kapni, mert szerinte az orvos nem diagnosztizálta helyesen a veszélyes tüneteit. A müncheni bíróságon azonban semmi esélye sem volt.

2009. április 8-án kellemetlen prosztatafájdalmakkal ment urológushoz Sebastian. Az orvos közölte vele, hogy fel van dagadva a pénisze. Gyógyszert írt fel neki, és hazaküldte pihenni.

Amikor a fiatalember állapota rosszabbodni kezdett, egy másik urológus azonnal beutalta a rosenheimi kórházba. Fájdalmas, állandósult, szűnni nem tudó erekciót állapítottak meg nála.

Ezután vette kezdetét az igazi rémálom: Sebastiannak vérmérgezése lett, kómába esett. Amikor pedig felébredt, az őrület határára került: azt kellett tapasztalnia, hogy nincs meg térdtől lefelé a bal lába, sem a hímtagja. Az orvosok mindkettőt amputálták.

A bajor legfelsőbb tartományi bíróság nem marasztalta el a beperelt szakorvost, úgy ítélte meg, hogy semmi nem utal műhibára, ellátási, kezelési mulasztásra. A férfi megfázással kezdődő és elhúzódó fertőzése vezetett szepszishez.

Sebastian keresetét elutasították, aki ezt hallva hitetlenkedve csóválta a fejét. Kerekes székben ül, nemző- és keresőképtelen. „A hitben találtam meg az utat, amelyen meg tudok a helyzetemmel békülni, de ez az ítélet nagyon nincs rendjén. Én mindent elvesztettem, cserébe csak egy kis igazságot, elégtételt szerettem volna magamnak szolgáltatni” – nyilatkozta a Bildnek

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.