Házi feladata miatt ugrott halálba az iskolás

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 01. 18:00
A kislányt tanárnője küldte haza, mert nem volt rendesen megcsinálva a leckéje. Félelmében a hetedik emeletről vetette magát a mélybe.
Bors

Szörnyű tragédia történt a kínai Hangcsu városában. Egy mindössze 11 éves kislány ugyanis kiugrott hetedik emeleti lakásuk erkélyéről és szörnyet halt. Az okok még inkább megrázóak.

A negyedik osztályos lányt tanárnője a végzetes napon hazaküldte az iskolából, ugyanis napok óta nem írt házi feladatot.

– Nem csak hogy nem írt házit, de még a tanárnőjének is hazudott, így felhívta a szüleit, hogy beszélgessenek el vele, ha hazaérnek. A kislánynak annyi lett volna a dolga, hogy otthon megírja a leckéjét, majd bemutatja azt az iskolában is. A szülők nagyon barátságosak voltak és egyáltalán nem tervezték, hogy megbüntetik. – idézi a Shanghaiist a Hemu Általános Iskola igazgatóját.

A kislány viszont rettegett tőle, hogy szülei megbüntetik, és amikor meglátta, hogy édesanyja leparkol a ház előtt, leugrott a hetedik emeleti erkélyről. Bár a segítség hamar megérkezett hozzá, a kórházba szállítás után belehalt a sérüléseibe. A hatóságok vizsgálják az eset hátterét.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.