Vasárnapi krimi: Prométheusz

A sötét éjszakában lángoló épület olyan volt, akár egy hatalmas fáklya. Körülötte tűzoltók birkóztak a nagynyomású fecskendőkkel, rendőrségi járművek és mentőautók torlódtak össze, néhány egyenruhás pedig a tömeget próbálta távol tartani.

– Úgy tűnik, Prométheusz megint lecsapott – állapította meg Matthew őrmester a zűrzavart figyelve.
– Csak ő hívja saját magát Promé­theusznak – rándította meg a vállát Davis nyomozó. – Én inkább agyalágyult gyújtogatónak nevezném. Ráadásul művészetgyűlölő is, hiszen mindig mú­zeumokban vagy aukciósházakban csap le. – Valószínűleg az égő festmények látványa hozza izgalomba – jegyezte meg melléjük lépve Robertson, a kerület tűzoltóparancsnoka. – Ezért nem is fog leállni soha.
– Akkor lesz még néhány álmatlan éjszakánk miatta – morogta Matthew.

– Szóval a két Van Gogh-képet is ebben a helyiségben fogják tárolni a többiekkel együtt? – tekintett végig a hosszúkás, keskeny helyiségen Davis, miközben a rakodókat figyelte.
– Igen, a kiállítás kezdetéig – felelte Edward Russel, a Russel és társa Aukciósház tulajdonosa.
Davis a helyiség mennyezetén lévő szellőzőrácsra pillantott, aztán kérdőn Steve Chapmanre, a város főépítészére nézett. Chapman a titkárához fordult, aki komoran bólintott.
– Valami baj van? – kérdezte Russel.
– Tudja, ez a Prométheusz nevű gyújtogató mindenhová a szellőzőrendszer csövein át jut be, és kiválóan tájékozódik, mert feltörte a főépítészi iroda adatbázisát, így szinte minden épület tervrajzához hozzáfér – felelte Davis.
– Akkor mit tegyünk? – tudakolta riadtan Russel.
– Imádkozzunk, hogy a fickó nem értesül a festményekről – mondta Davis.
– Mindenesetre sűrítjük a járőrözést a környéken – tette hozzá Matthew őrmester.

Jim Abott hátradőlt a parányi garzonlakás nappalijában terpeszkedő fotelben, és elégedetten nézte a monitor képét. Az elé táruló rajz a Russel Aukciósház szellőzőrendszerét mutatta.
Ez eddigi küldetésének csúcsa lesz – gondolta vidáman. – Két igazán híres festményt is odavethet a lángoknak. És ugyan ki gondolná, hogy ő, a városi főépítész titkára áll a tűzesetek mögött? Amikor a raktárhelyiségben Chapman hozzá fordult, majdnem elnevette magát. Még szép, hogy az aukciósház tervrajzát is megszerezte. És most újabb bosszút áll azért, amiért nem vették fel a Képzőművészeti Egyetemre.

A szellőzőrendszer alagútja szűk volt és sötét, de ez nem zavarta. Megjegyezte, hogy két balkanyar után a harmadik leágazás vezet abba a helyiségbe, ahol a két Van Gogh van. Csakhamar odaért, lenyitotta a rácsot, és beugrott a keskeny helyiségbe. Előbb kiiktatta a füstérzékelőt, majd előhúzta a kését, s lefeszítette a borítást az egyik festményről. A kisméretű elemlámpa fénye végigsiklott az ismert csendélet részletein, és Jim nyomban érezte, hogy kezd izgalomba jönni. Fogta a benzines flakont, lelocsolta a festményt, aztán egy gyufával lángra lobbantotta a vásznat.

Néhány másodpercig élvezettel figyelte az égő képet, majd úgy döntött, ideje visszamászni a szellőzőbe, mielőtt a tűz elborítja a helyiséget. Ebben a pillanatban megremegett a lába alatt a padló, a szellőző alagútja pedig szétnyílt a feje felett. Halvány fény világított be odafentről, és Jim döbbenten meredt a látványra. Közben több másik festmény is lángra kapott, a tűz kezdett elharapózni.
Jim kétségbeesve az ajtóhoz ugrott, hogy megpróbálja kifeszíteni, de megelőzték. Valaki belökte az ajtószárnyat, a következő pillanatban pedig nagy nyomású vízsugár találta mellbe, olyan erővel, hogy nekivágódott a falnak. Félig kábán figyelte, amint az ajtó előtt tűzoltók bukkannak fel, és a tűzoltóparancsnok magyarázni kezd nekik.
Most már semmit sem értett, de a döbbenet folytatódott. Amint a lángok kihunytak, Davis nyomozó és Matthew őrmester nyomult be. Megbilincselték és kitaszigálták az udvarra.

– Mi az isten ez? – motyogta Jim értetlenül.

– Egy kis meglepetés – nevetett Davis. – Tudja, biztosak voltunk benne, hogy bárki is a gyújtogató, meg fog jelenni. Ezért aztán megkértük a szellőzőrendszer gyártóját, hogy a raktárba vezető elágazás elé építsen be egy csövet, ami kivezet ide az udvarra. A tűzoltóknak van egy konténerük, amelyben be szoktak rendezni egy lakást, hogy azon demonstrálják a tűz terjedését, nos a beépített cső egyenesen ebbe torkollott. Itt rendeztük be a raktárhelyiség másolatát.

– Na de… a festmények… – hebegte Jim.
– Ne aggódjon, azok is másolatok voltak – nyugtatta meg vidáman Davis. – Egy lelkes képzőművész-hallgató készítette őket.
– Sok mindent kellett összehangolni, de megérte – tette hozzá az őrmester. – Mert többé nem kell attól félni, hogy egy olyan idióta, mint maga, világhírű festményeket tesz tönkre.
– Alkotni viszont tud majd – vigasztalta Davis.
– Igen? – csodálkozott Jim.
– Hát persze – bólintott Davis. – Rajzolgathat a cella falára vagy a vécé­ajtóra.