Tarsoly Csaba mellől eltűntek a barátai

Quaestor
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 30. 05:20
Lubickoltak a sikerében, a bajban azonban elpárologtak az ismerősök Tarsoly Csaba mellől. A Quaestor-vezér egyik közeli barátja nemcsak a bukás lélektanát, hanem Tarsoly jellemét is megrajzolta a Borsnak.
M. S.

Két napon át folyt a tárgyalás Budapesten, a Fô utcai bíróságon arról, hogy Tarsoly Csabát, nejét és egyik munkatársunkat előzetes letartóztatásba helyezzék-e. Végül 30 napra rács mögé kerültek. Tarsolyt láthatóan megviselte, hogy blincsbe verve láthatják a sajtó összegyûlt képviselôi.

Amíg odabent teljes hírzárlat mellett egyezkedtek a felek, addig a bíróság hátsó bejáratánál egy férfi kitartóan várta a híreket. A férfi – aki azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét – azt mondta: szoros a kötődése a Győri ETO-hoz, Tarsoly Csabával pedig baráti a kapcsolata. Úgy érezte, el kell jönnie, hogy jelenlétével is támogatásáról biztosítsa azt az embert, akinek Győr és a város focicsapata oly sokat köszönhet.

– Szeretném, ha leírná, hogy Tarsoly Csaba egy rendkívüli ember – nyitotta a beszélgetést a barát. – Ha valaki segítségért fordult hozzá, hát ő segített. Ha kellett pénzzel, ha kellett, munkával. Sokakat kimosott a bajból. Sokan sehol sem lennének nélküle. Minden héten szerdán eljött Győrbe. Ő egy módos ember, de alkalmazottaival mindig közvetlen maradt, az ETO-stadionban gyakran ő is a konyhán ebédelt, nem a VIP-részlegben. Persze amióta kirobbant a Quaestor-ügy, azóta a legtöbb ismerős még csak a nevét sem ejti ki a száján. Így van ez. Ha megy a szekér, sok a barát, ha baj van, kevesen tartanak ki. Csaba lelkileg nagyon erős. Nem akart elszökni, pedig lett volna rá ideje és módja. Biztos vagyok benne, hogy ha elítélik, ő akkor is talpra tud állni. Hogy mi lesz a Győrrel? Ezt csak az Isten tudja. Két út áll a klub előtt. Sok az érdeklődő, ha a csődbiztos értékesíteni tudja, akkor minden megy tovább. Ha visszasorolják a megye négybe, akkor az fog történni, ami annak idején a Stadlerrel. Megy a levesbe, jön az enyészet – töprengett a férfi.
Tarsoly barátját a Bors arról is kérdezte: miképp játszhatta át cégét Orgován Bélának?

– Úgy tudom, hogy Csaba nem ismerte ezt a személyt, állítólag valamilyen reorganizációs szakértő ajánlotta cégvezetőnek Orgovánt – válaszolta a férfi.

Zárolnák Orbán vagyonát

Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek – köztük akár kormánytagok – vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke. Ha Orbán Viktor tudott arról, hogy a brókercég be fog dőlni, kötelezettségét elmulasztotta azzal, hogy nem értesítette a felügyeleti szervet és a rendőrséget. Ennek nyomán Schiffer András szerint a Quaestor-károsultak vagyonának fedezésére a kormányfő vagyonát is zárolni kellene. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.