Jenny Bone Guillain-Barre szindrómában szenvedett. Ez egy ritka, autoimmun, a perifériás idegeket érintő, gyulladásos betegség.
A 40 éves brit nő egyre rosszabb állapotba került, majd kómába esett. Az orvosok tehetetlenül álltak az ágya mellett, nem tudták, mekkora az agykárosodás, ezért behívták a férjét, hogy megtárgyalják vele Jenny gépekről való lekapcsolását.
Az 52 esztendős John nem hezitált, egyből azt mondta, szó sem lehet arról, hogy a feleségét megöljék, mert ő egy harcos típus. Tette ezt annak ellenére, hogy Jennyvel megbeszélték, ilyen esetben mindenképpen a halált választja. Csodák csodájára, pár órával később felébredt a kómából.
– Hallottam a férjem és az orvosok beszélgetését az ágyam mellett. Ez ébresztett fel, egyrészt az, hogy a dokik ki akarták húzni a dugót, másrészt, hogy John ezt nem hagyta – mesélte a Daily Mailnek a Londonban élő nő, aki azóta teljesen felépült, és boldogan neveli ötéves gyermekét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.