Cella vagy házi őrizet?
Ez most a tét a csütörtökön csalás gyanújával őrizetbe vett Tarsoly Csaba és felesége számára.
Tegnap a teljes magyar sajtó a bíróság előtt várakozott, ám a háromórás tárgyalás után csak annyi derült ki, hogy a bíróság nem tudott döntést hozni a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezéséről.
Cella vagy budai házi őrizet?
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Borssal közölte: az ügyészség indítványozta mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását.
(Korábban kiszivárgott információk szerint a Tarsoly házaspáron kívül egy befektetési tanácsadót vettek őrizetbe – a szerk.)
– A védelem további bizonyítékok ismertetését kérte, ezért a nyomozási bíró vasárnapra halasztotta a döntést. Az ügyészség a tisztességes eljárás maximális tiszteletben tartásával intézkedik, hogy a védelem a kért további adatokat is megkapja – mondta Bagoly Bettina.
Tarsoly Csaba ügyvédje, dr. Papp Gábor nem válaszolt a helyszínen megjelent újságírók kérdéseire, később pedig telefonon is utolérhetetlennek bizonyult.
Ilyen egy sikeres nő
Tarsoly Csabát reggel fél 10 előtt kísérték a rendőrök a bíróság épületébe. Tarsoly gondterhelt arccal bandukolt, karikás szemmel, láthatóan kialvatlanul. Elegáns öltönyben jelent meg a bíróságon, ahonnan délután kettőkor gurult ki vele a rendőrségi autó.
Némán tűrte, hogy fotósok hada eredt a nyomába. Az ablak mellett ült, és megtörtnek tűnt.
Feleségét egy elsötétített üvegű rendőrautó szállította. Az asszony a Quaestor Csoport Idegenforgalmi és Hotel Management igazgatójaként korábban bekerült a magyar turizmus legbefolyásosabb embereinek TOP 50-es rangsorába.
Tavaly júniusban még az elegáns Zsófia Rendezvényhajón megtartott „Női sikermenedzsment szeminárium” elnevezésű rendezvényen tartott előadást a női kreativitásról.
A rendezvény előzetes ismertetőjében a nőről azt írták, hogy családi vállalkozása két évtized alatt egy közel nyolcszáz munkahelyet biztosító vállalattá nőtte ki magát. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben a háttérben három gyermeke elindulását is egyengeti.
Parlamenti belépő
A Miniszterelnökség által kiadott parlamenti belépővel rendelkezett Tarsoly Csaba – írta saját értesülésére hivatkozva az Index. A portál szerint a parlamenti belépőt még 2013 áprilisában bocsátották ki, amikor a Miniszterelnökség még államtitkárságként működött, Lázár János vezetése alatt. Ebben az időben a Miniszterelnökségen dolgozott Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter is, aki akkor még államtitkárként felelt a külgazdasági ügyekért. Tarsoly jó kapcsolatokat ápolt Szijjártóval, együtt avatták fel például a moszkvai magyar kereskedőházat, éppen 2013 áprilisában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.