Gyógypuszit ad lecke helyett Dia néni

házi feladat
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 09:30
Futótűzként terjed az interneten Tóth Dia budapesti tanárnő írása, aki leckeírás helyett gyógyulásra, pihenésre buzdítja elsőseit, és dolgozatot sem írat velük.
H. Á., B. B.

– A gyerekeket meg kell értenünk, tudnunk kell igazodni a tempójukhoz, és ami a legfontosabb: szeretettel kell nevelnünk őket – írta Dia néni a Facebook-oldalán.

– Nem a tananyag mennyisége fontos, hanem az, hogyan tanítunk meg annyit. Teljesen normális, ha gyógypuszit küldök a gyerekeimnek, amikor betegek, és elhalasztok egy dolgozatot. Hiszen betegek. Akkor nekik nem az lenne a házi feladatuk, hogy meggyógyuljanak?

Dia néni esete sajnos ritka kivétel. Felmérések szerint ugyanis a ma­gyar diákok rettenetesen sokat görnyednek a há­zi feladat fe­lett, és borzasztóan leterheltek. A gimnáziumokban 36-40, a felső tagozatban is 25-30 tanórájuk is lehet a gyerekeknek.

– Ehhez jön a tanulással töltött, legalább napi egy óra. Akad, ahol délután 14.45-től 16.30-ig van a tanulószoba, és a gyerekek még otthon is tanulnak, különórákra és korrepetálásokra járnak. Ez sokszor meghaladja a heti 40 órát, ami egy felnőtt ember munkával töltött ideje – mondja Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Az érdekvédő szerint a gyerekeket magolni tanítják, ezért ez a jövőben sem változik. Van, ahol ebédelni sem tudnak a diákok, mert a tízperces szünetben nincs rá idő, így csak tanítás után, fél négykor jutnak meleg ételhez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.