Aktuális

Germanwings-tragédia: Nyisd ki azt a rohadt ajtót!

Bors

Létrehozva: 2015.03.29.

Újabb részletek derültek ki a szörnyű baleset körülményeiről: a fekete doboz rögzítette, ahogy a vezetőfülkéből kizárt pilóta ezt kiabálja a másodpilótának, Lubitznak.

A felvételekből kiderül, hogy a kapitány, Patrick Sondheimer több alkalommal is felszólítja Andreas Lubitzot, hogy nyissa ki az ajtót.

Szintén hallható, hogy a késéssel indult gép pilótája elnézést kér az utasoktól, majd az ezt követő húsz percben a másodpilótával beszélget, aki többször is felkínálja, hogy átveszi a vezetést, ha Sondheimer esetleg a mosdóba akarna menni.

Kevéssel fél tizenegy előtt már a leszálláshoz készültek, de a másodpilóta már itt furcsán kezdett viselkedni és nyeglén válaszolt a pilótának.
- Majd meglátjuk - mondta, mikor a kapitány szólt, hogy lassan készüljön a landoláshoz.
Ezután Lubitz azt mondta a Sondheimernek, hogy most már kimehet, aki a hangok alapján távozott a fülkéből és becsukta az ajtót.

Mikor megpróbált visszatérni, már nem tudott bejutni, ekkor kezdett kiabálni. A többszöri felszólítás ellenére sem nyitott ajtót Lubitz, a gép pedig már javában süllyedt. A felvételek alapján hallható tompa puffanások szerint, Sondheimer baltával és feszítővassal is megpróbálta betörni az ajtót. Az fekete doboz alapján, az utolsó hangok az utasok sikolyai voltak.

Lubitzról kiderült, hogy súlyos depresszióban és úgynevezett szubjektív túlterhelési szindrómában szenvedett, valamint szembetegsége is volt, ami veszélyeztette a vezetésben. Retinaleválással kezelték, ami előrevetítette, hogy a nyáron esedékes egészségügyi-alkalmassági vizsgálaton bevonják pilóta-engedélyét.

Szombaton is folytatódott a holttestek azonosítása, de szinte lehetetlen feladata van a kutatóknak, hiszen a százötven halott négy-ötszáz darabra szakadt. A sokkoló körülmények nagyon bonyolulttá teszik a munkálatokat, ráadásul a meredek sziklafalakon állandóan veszélyezteti a kutatást végzők életét is a sziklaomlás lehetősége.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998011
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998011
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998011
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika