A 49 éves Kraft Pétert 2007-ben lett a Főgáz Földgázelosztási Kft. ügyvezetője. A tavaly novemberi adatok szerint havi bruttó 2.047.000 forintos megbízási díjat kapott, évi 286.300 forintos cafeteria-kerettel, de további díjazás illette meg “meghatározott feladatok teljesítése esetén”. Ez alkalmanként a havi fizetésének csaknem a felét is kitehette.
A kirúgással is jól jár
De Kraft akkor se járhatott rosszul, ha kirúgják. Szerződése megszűnése estén 18 havi fizetésének megfelelő “külön díjazásra” volt jogosult. Mivel vezetői versenytilalmi megállapodást is kötött a Főgázzal, távozása után 2 évig nem helyezkedhet el a gázszolgáltatási iparágban. Ezt további 36 havi megbízási díjjal ellentételezte a cég. Összesen tehát bruttó 110 millió 538 ezer forintot kaphatott volna Kraft, miután idén január 31-én megszűnt a megbízása.
Hatalmas bukás
A Főgáz a Borssal közölte: Kraft távozásakor nem kapta meg a szerződés szerint neki járó teljes pénzbeli juttatást, “csak” nettó 5 millió 660 ezer forintot tehetett zsebre. Vagyis a menedzser papíron mintegy 105 milliót bukott. Telefonon értük utól Kraft Pétert, aki csak annyit mondott: közvetlenül a távozása előtt állapodtak meg munkaadójával a pénzbeli feltételekről, ezért lett ekkora az összeg.
Úgy értesültünk, hogy a szakember a következő 2 évben sem lesz munka nélkül, és karrierjét a Fővárosi Vízműveknél folytatja. Kraft ezt nem kommentálta.
Utóda 98 ezret kap
Még érdekesebbé teszi Kraft szerződését, hogy utódja, Pókos Zoltán már be kell hogy érje havi 98 ezer forintos megbízási díjjal, távozásakor pedig nem kaphat külön díjazást. Kraft 2007-es megbízásakor a Főgáz még a fővárosi önkormányzat többségi tulajdonában volt. Tavaly októberre viszont a magyar állam teljesen felvásárolta a céget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.