Csomagtartóba dugta felesége holttestét Sándor

feleség
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 13. 10:30
A pocsaji M. Sándor megölte 23 évvel fiatalabb feleségét, majd a holttestet autója csomagtartójába tette, és feladta magát a rendőrségen.
L. E.

Senki nem akarja elhinni a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, hogy M. Sándor ilyen kegyetlen módon ölte meg fiatal feleségét.

– Nagy szerelem volt az övék, Nikoletta 17 évesen költözött Konyárról Sanyi po­csa­ji házába. Késôbb összeházasodtak, és két gyerekük született. Az egyik iskolás, a másik még óvodába jár. Sanyi első felesége rákban halt meg, a gyerekeket becsülettel egyedül felnevelte, majd összejött Nikivel – meséli egy, a családot jól ismerő férfi.

A család egy másik ismerőse szerint azonban megromlott a pár házassága. 

– Úgy tudom, a lány szülei már többször hazaköltöztették Konyárra Nikit, mert annyit veszekedett vele az ura – állítja Miklós. – Késôbb azonban mindig kibékültek, és az asszony visszaköltözött a közös házba. Sanyi nagyon féltékeny volt, mert Niki fiatal és szép volt, a férje félt, hogy megcsalja őt.

– Mi úgy tudjuk, hogy a gyilkosság elôtt Sanyi megerőszakolta Niki húgát, a feleségét pedig kikötözte – osztja meg a Borssal saját verzióját egy helybeli asszony.

A rendőrség közölte: Pocsajon egy autóban találtak rá a 22 éves nő holttestére. A sértett halálát idegenkezûség okozta. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták M. Sándort. A férfi beismerte tettét.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.