Csintalan: Simicska nem sz*rozott!

jelentés
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 10. 08:00
Nem hisznek a fideszesek Simicska Lajosnak, aki szerint Orbán Viktor jelentett róla. Barátja szerint viszont komolyan kell venni Simicska szavait.
Bors

Orbán hétfőn reagált egykori kollégiumi szobatársa vádjaira. A kormányfő szerint a személyes sértettség beszél Simicskából, és méltánytalan, hogy egyesek csinn-bumm cirkusszá silányítják a magyar politikát.

Komolyan kell venni

„Nem szarozott, névvel és arccal beleállt ebbe a kijelentésébe, ilyenekkel ő nem szokott viccelni” – mondta Simicska kijelentéséről a Borsnak Csintalan Sándor. Az egykori MSZP-s politikus a kilencvenes évek óta ismeri az üzletembert, dolgozott a Simicska tulajdonába lévő Hír TV-ben, és máig rendszeresen beszélnek.

Csintalan nem tud róla, hogy tavaly április óta találkozott volna személyesen Orbán és Simicska. Értesüléseink szerint akkor történt a nagy összeveszés az egykori kollégiumi szobatársak között. Csintalan szerint éppen ezért kell nagyon komolyan venni, hogy Simicska mit mondott.

Simicska a február 6-iki kirohanása óta nem keresett kapcsolatot a kormányzattal, és őt sem keresték onnan. Ezen a napon nevezte Orbánt gecinek.

Kiakadtak a Fidesznél

A fideszes Gulyás Gergely szerint a felvetés komolytalan. Főleg, hogy valakinek három évtized után jut eszébe, hogy rosszul emlékezett 30 évig. Gulyás hozzátette: az üzletember saját bevallása szerint is kikérte a rá vonatkozó jelentéseket, amelyek nem támasztják alá az Orbánról tett kijelentését.

A KDNP-s Rubovszky György keményebben fogalmazott. Szerinte Simicska nyilatkozata egy sarokba szorított kutya csaholása, és tények helyett csak indulatok vezérlik a vállalkozót. „Bizonyos intelligenciaszint fe­lett nem beszélünk így” – tette hozzá.

Bizottság elé idézik

Az ellenzék azonban megkérdezné a vádakról Orbán Viktort is. Az MSZP-s Molnár Zsolt a testület elnökeként kezdeményezte, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén hallgassák meg a kormányfőt. Simicska ugyanis vasárnap arra is célozgatott, hogy az Orbánról szóló ügynökakták már Moszkvában vannak, így az oroszok zsarolhatják.

 

Elhallgatott egy kis időre

Kerestük Simicska Lajost telefonon keresztül, illetve személyesen is, a lakásán. Felesége úgy tájékoztatta a Borsot, hogy a vállalkozó egyelőre nem kíván több nyilatkozatot adni.

Jegyzetünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.