Wolf Kati megint hatalmasat énekelt, így szinte természetes, hogy a legmagasabb pontszámmal, az első helyen jutott tovább a jövő heti döntőbe. Nem csoda, hogy jól énekelt, hiszen pontosan tudja, milyen dal kell ebbe a versenybe: egyszer már megjárta az Eurovíziót.
A Passed cukiból menővé avanzsált formációja is újra próbálkozhat jövő héten annak ellenére is, hogy az énekhang ismét csúszkált, és Pierrot szerint nem képviselheti az országot olyan produkció, ami ennyire bizonytalan.
Ív tüzes produkcióján sokat változtatott első bemutatkozása óta, ez is azonnal elnyerte a zsűri és a nézők tetszését. A kismamának ott a helye a döntőben.
A vigaszágon pedig, vagyis a nézők extra szavazataival Gájer Bálint jutott tovább.
Ők csatlakoztak tehát a múlt héten a döntőbe jutott négyeshez, vagyis Mujahid Zolihoz, a Spoonhoz, Szabó Ádámhoz és Csemer Boglárka "Boggie"-hoz. Jövő héten pedig az is eldől, hogy közülük ki megy majd Bécsbe az Eurovíziós Dalverseny nemzetközi döntőjébe.
Ti kinek szurkoltok?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.