Viktor: A karom a biztosítókötelem

légtornász
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 14. 12:30
Nyolc éve éli gyerekkori álmát Katona Viktor légtornász. A dunaújvárosi fiatalember 14 évesen döntötte el, hogy a Cirque du Soleil-ben szeretné kamatoztatni a tudását, s pár évvel később, a Budapesti Cirkuszfesztiválon való szereplése után valóban meghívást kapott a montreali produkciótól.
Balajti Péter

– Ötévesen írattak be a szüleim tornára, hogy levezessék a fölös energiáimat. Bár azóta sok év eltelt, az energiatúltengésem nem változott, arra pedig gyógyír a Cirque du Soleil. Tíz munkahétre két hét pihenés jön, s bár heti öt napot dolgozunk, van, amikor két show-t is lenyomunk egymás után, járva a világot. Ugyan nyolc éve szerepelek a Quidamban, nem unom a produkciót, hiszen mindig más közönség előtt lépünk fel, s olykor az előadás is változik. Nekem több ötletemre is vevők voltak, amik azóta bekerültek a show-ba – meséli a légtornász, aki a showcirkusz 19 produkciójának egyik leghosszabb ideje futó műsorában február 13. és 15. között Budapestre érkezik.

Viktor nem szívbajos, 12 méteres magasságban dolgozva ejti ámulatba a közönséget.

– A karom a biztosítókötelem, de a cég révén elsőosztályú biztosításom is van. Ami nem árt, hiszen eddig kétszer sérültem meg, a súlyosabbnál próba közben két méteres magasságból, lendületből zuhantam fejjel a betonra. A cég specialistái raktak össze, közel két év volt a teljes felépülésem. Újra kellett tanulnom járni, de nyolc hónap múlva már ott voltam és folytattam a show-t – magyarázza a fiatalember, akinek ez az élete.

– Nem leszünk gazdagok, de filléres gondjaink sincsenek. A csapattal egy nagy család vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával. Együtt utazunk, egy helyen szállunk meg, mindent tudunk a másikról. A mostani barátnőmet is itt ismertem meg – árulja el Viktor, aki a Borsnak megsúgta: bár a Quidamot jövő februárban leveszik a műsorról, ő addig akarja a légtornászmutatványaival elkápráztatni a nagyérdeműt, ameddig csak bírja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.