Vajna ilyen átszellemülten hallgatta Orbánt - fotó

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 27. 20:45
Székely viccekkel operált az influenzás kormányfő 17. évértékelőjén. Az őt g.cinek nevező Simicskáról most is hallgatott. Andy Vajna igen nagy átéléssel hallgatta a beszédet.
Bors

A miniszterelnöknek elsősorban a veszprémi választási vereséget kellett ma­gyaráznia híveinek tizenhetedik évértékelő beszédén. Az újság­írókat elkerülve érkezett a budapesti Várkert Bazárba péntek délután, de beszéde alatt magabiztosnak tűnt.

Lázár hátraszorult

A miniszterelnök évértékelőjén az ülésrend mindig jelzi az aktuá­lis viszonyokat a Fideszen belül. Orbán második embere és a Fi­desz alelnöke, Lázár János kancel­láriaminiszter nem kapott helyet az első sorokban, amit kissé zavartan fogadott. Végül csak a kormányfőtől jobbra lévő tribünön foglalhatott helyet, a középső sorokban. Talán sértődöttségének tudható be, hogy nem tapsolta meg Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter beszédét. Orbánt sem tapsolta meg mindig, amikor a nézők lelkesen ujjongtak.

Habonyoztak egyet

Balog név nélkül önző fideszesekről, pökhendi gazdagokról beszélt. Ezzel egyértelműen utalt a növekvő vagyonával az újságok címlapjára került Lázár Já­nosra, illetve Habony Árpádra, a miniszterelnök főtanácsadójára. Mindezek ismeretében néhány példa arról, ki milyen hivatali autóval érkezett: Orbán Viktor fekete Volkswagen kisbusszal, Kövér László házelnök Audival, Pintér Sándor belügyminiszter Mercedesszel, Semjén Zsolt kormányfőhelyettes szürke VW kisbusszal.

A kormányfővel háborúzó Simicska Lajos vállalkozó nem volt jelen, de ott voltak néhányan azok közül, akiket Simicska árulónak tart: például a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettese, Csermely Péter. Balog és Orbán is feltörölte a padlót a Századvég stratégiai igazgatójával, a jelen lévő G. Fodor Gáborral, aki egy hetilapnak azt találta nyilatkozni, hogy a „polgári Magyarország” kifejezés, amivel a Fidesz 1998-ban nyert, szimpla politikai termék volt.

Eltűnt a Himnusz

A miniszterelnök több viccet is beleszőtt beszédébe. Ezeken a leglelkesebben a he­lyettese, a KDNP-s Semjén Zsolt kacagott.

A rendezvény elejébe baki csúszott: egy ismeretlen, zongorával kísért dal részletét játszották be szaggatottan. Az évértékelő végén – a szokással ellentétben – elmaradt a Szózat és a Himnusz.

Keményen dolgozó emberek

Ez volt Orbán beszédének kulcsmondata. Török Gábor elemző kiderítette: David Cameron brit kományfő 2013-as beszédéből kölcsönözték a kifejezést.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.