Szerencsésnek vallják magukat a lipótiak. Nem kell aggódniuk a számlák és a mindennapi megélhetés miatt, hiszen a faluban egyetlen kivétellel mindenkinek van munkája. A Bors meglátogatta a munkanélküli asszonyt, de kiderült: ő sincs elkeseredve, mert hamarosan újra munkába állhat.
– Dísznövénykertész a szakmám, hat évig dolgoztam is benne, aztán a faluban megszűnt a kertészet. A termálfürdőben tudtam elhelyezkedni takarítóként, de ez szezonális munka. Most, télen itthon vagyok, de reménykedem benne, hogy tavasztól újra alkalmaznak majd – mondta Dániel Györgyné, Mária.
Az 59 éves asszonynak két gyermeke és két unokája van, velük tölti az időt és a ház körüli munkákkal, míg otthon van. Azt mondja, sosem piszkálták a falubeliek, hogy ő az egyetlen munkanélküli.
Lipót polgármestere büszke arra, hogy minimális náluk a munkanélküliség. Azt mondja, sikerüknek az a titka, hogy jól kihasználják a település adta lehetőségeket:
– Községünkben 1992 óta működik a pékség, ami jelenleg 150 embert foglalkoztat. A turizmus is fontos megélhetési forrás: a termálfürdő és a hotel több tucat embernek ad munkát, és a faluban sok a családi panzió, illetve vállalkozás – tette hozzá Tóth Péter polgármester.
Az országos munkanélküliségi ráta 7,1 százalék.
A Győr-Moson-Sopron megyei átlag: 3 százalék.
A lipóti átlag: 0,2 százalék.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: több mint 10 százalék állástalan.
(Forrás: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, KSH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.