Kész leverte a Fideszt és pihen

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 24. 08:30
Vállalná a napi alkoholszondázást is a frissen parlamenti képviselővé választott Kész Zoltán. A független veszprémi politikus győzelme miatt megszűnt a Fidesz kétharmados többsége.
Bors

Nem költözik a fővárosba, hanem ingázni fog Budapest és Veszprém között a vasárnap képviselővé választott Kész Zoltán. A korábban angoltanárként dolgozó, független politikus a Borsnak el­mond­ta: nem fog beülni egyik parlamenti frakcióba sem, de szóba áll majd minden párt képviselőjével. Kész vállalná a parlamenti alkoholszondázást is, mert nagyon keveset iszik.

Nyilatkozatokkal ünnepelt

Késznek egyelőre nem volt ideje ünnepelni, idejét a médiának tett nyilatkozatokkal tölti ki. Szerdától néhány napot pihen majd a családjával. A kormányzó Fidesz-KDNP frakció Kész győzelmével elvesztette kétharmados többségét a 199 fős Országgyűlésben. Így a kormánypárti képviselőkön kívül legalább egy ellenzékire lenne szükség például az alaptörvény vagy a választási törvények módosításához.

Azt hitték, győznek

A Fidesz nagy arányú veresége azért is fájó, mert Veszprém a párt egyik fellegvára. Tavaly nagy többséggel nyert itt a kormánypárti Navracsics Tibor, de európai uniós biztossá választották.

Így látják külföldön

A különc Orbán Viktor csapást szenvedett el (AFP, Franciaország)

Katasztrófának bizonyult a veszprémi pótválasztás Orbán Viktor és a Fidesz számára (Kurier, Ausztria)

A hatalom nem számított rá, hogy veszíteni fog (FAZ, Németország)

Az elmúlt öt évben sorra korrupciós vádak érték a miniszterelnököt, akinek népszerűsége hatalmasat zuhant (BBC, Nagy-Britannia) 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.