Gyerekgyilkosság: saját újszülöttjével ütötte-verte barátnőjét

verekedés
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 20. 20:00
Nem, ez nem egy horrorfilm, ez a valóság: Alexander Forba megragadta saját gyerekét és azzal verte meg a kicsi anyját. A három napos baba belehalt sérüléseibe.
Bors

Letartóztatott a dél-afrikai rendőrség egy 32 éves férfit, akit saját gyereke meggyilkolásával vádolnak - írja a Dreamin’demon. Alexander Forba viszont olyan módszerrel végzett a mindössze három napos gyerekkel, ami valószínűleg ott lesz a kriminalisztika által ismert legbrutálisabb esetek között.

Forba ugyanis - a hivatalos jelentés szerint - szó szerint a gyerekével ütötte-verte barátnőjét egy elfajult vita hevében. Az újdonsült apa lábainál ragadta meg a kicsit, majd elkezdte hozzácsapkodni a nőhöz.

A gyereket ezután a földre dobta és nélküle folytatta a harcot a nő ellen, amíg pár szemtanú közbe nem lépett. A nő ekkor magához ragadta a kicsit, majd a közeli benzinkúthoz menekült, hogy segítséget hívjon.

A mentősök azonban már nem tudtak segíteni. Mire kiértek, egy törölközőbe bugyolált újszülött fogadta őket, aki össze volt hányva. Már halott volt.

Forbát természetesen azonnal letartóztatták, gyilkossággal és zaklatással vádolják. Jövő héten kell megjelennie a bíróságon, addig előzetesben tartják.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.