Felkavarta az egész országot a szörnyű tragédia: szombaton a budapesti Attila út egyik bérházának negyedik emeletéről O. György kidobta hat hónapos kisfiát, majd ő is a mélybe vetette magát. Mindketten szörnyethaltak.
A Bors információi szerint a kiterjesztett öngyilkosság hátterében a féltékenység áll. A férfi és volt élettársa között húszévnyi korkülönbség volt, Barbara tavaly nyáron ajándékozta meg kedvesét a kisfiúval. Ám útjaik különváltak, és O. György nem tudott belenyugodni a szakításba, többször zaklatta Barbarát. Az elfajult helyzet feljelentésbe torkollott, O. Györgyöt tavaly december 13-án őrizetbe vette a rendőrség. A Velvet.hu úgy tudja, már akkor is kisfia megölésével fenyegetőzött az apa.
– O. Györgyöt bűnismétlés veszélye miatt harminc napra előzetesbe helyezték – közölte dr. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. – Az ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban állította a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elé. A bíró már az első tárgyalási napon jogerős döntést hozott: a vádlottat bűnösnek mondta ki személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségében. Ezért O. Györgyöt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint az előzetes letartóztatás megszűnik, ha az eljárást jogerősen befejezték. Ezért a már jogerősen elítélt O. György előzetes letartóztatását meg kellett szüntetni 2015. január 10-én – magyarázta a szóvivő.
Adódik az újabb kérdés: vajon ha az előzetes letartóztatás indoklásában elhangzott, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, akkor mi szavatolta, hogy O. György nem folyamodik újra erőszakhoz?
– A bíróság pártfogó felügyeletet rendelt el és külön magatartási szabályként írta elő O. György számára, hogy kötelezően vegyen részt indulatkezelési foglalkozásokon. Egyébként a szakértők a vádlott alapos vizsgálatát követően megállapították: elmebeli fogyatkozása nincs. Érzelmileg ugyan labilis, de állapota nem akadályozta, hogy cselekménye következményeit felismerje – közölte Póta.
Büntettek a tettükkel
A pszichológusok szerint a féltékeny, gyermekükkel végző férfiak volt párjukat akarják büntetni.
Az abonyi H. T. Mihály (képünkön) 2012 augusztusában lelőtte 10 éves kislányát, Kiarát, majd saját fejébe is golyót eresztett. A férfi életét meg tudták menteni, jogerősen 18 évre ítélték. A csepregi B. Szabolcs 2013 februárjában végzett gyermekeivel: elvágta a 6 éves Olivér és a 3 esztendős Kristóf torkát, majd magukra gyújtotta a házat és öngyilkosságot követett el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.