Lángnyelőnek nevezi Marko Pinjuh a vákuummotorját, amit novemberben a németországi innovációs világkiállításon díjaztak, s jó egy héttel később a 22 éves eszéki diákot már megkereste a NASA is: vezetői a licencért mesés pénzeket és állást ajánlottak fel az egyik kutatóközpontjukban. Az Elektrotechnikai Egyetem harmadéves hallgatója azóta a tudományos élet nemzeti hőse lett Horvátországban.
Több mint egy hónap gondolkodási idő után azonban Marko sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egyelőre nem megy sehová, hanem befejezi az egyetemet, a motor licencét pedig ingyen EU-s országok nagy cégeinek – köztük egy osztráknak – ajándékozza cserébe azért, hogy alakuló vállalkozását, egy innovációs központot támogassanak.
A horvát fiú elmondása szerint találmánya hihetetlenül egyszerűen működtethető: be kell építeni egy már meglevő hőközpontba, s a dugattyúk mozgása a vákuumos körülmények között negyven százalékkal csökkenti az energiafogyasztást azzal, hogy a motorban megtermelt hő nem vész el. Mivel különleges anyagból készült, a motort nem kell olajozni, filter beépítésével pedig Marko elérte azt is, hogy a találmány szinte elnyűhetetlen.
Természetesen a világhírrel arányosan a kételkedők száma is megnőtt. Elsőnek a téma egyik világhírű szakértője, Jan Ridders holland fizikus, sőt még Marko egyetemi mentora is kétségbe vonta a találmány eredetiségét és működőképességét. Mindketten állítják, hogy a fiatal újító egy megközelítőleg kétszáz éves találmányt, a Stirling-motort kopírozta le, amiről azonban már régóta kiderült, hogy nagy teljesítményre alkalmatlan, és képtelen felvenni a versenyt a belső égésű motorokkal.
A sajtóban azóta – a szomszédos ország másik világhírű szülötte után – csak „eszéki Teslaként” emlegetett Markót ez nem lepte meg. Mint mondja, tudományos dolgozatában is feltüntette, hogy a már említett holland tudós kutatásai is inspirálták, de bírálói nem arra figyeltek, amit ő az eddigi fejlesztéseken újított, hanem arra, amit már ismert a tudományos világ.
– Mit mondjak a vádakra? A németországi világkiállításon nemzetközi, elismert szaktekintélyek vizsgálták és hihetetlen szigorral bírálták el a találmányomat, még mielőtt díjazták volna. A NASA ajánlata pedig magáért beszél. Remélem, senki sem képzeli azt, hogy az amerikai űrhivatal csak úgy látatlanban megkínál egy csomó pénzzel és fantasztikus állásajánlattal, ami akkor is érvényes, ha a vákuummotor licence nem az övék lesz, s elvileg már megállapodtunk abban, hogy amint itthon diplomázom, megyek is nekik dolgozni – mondta a rendkívül ambiciózus fiatalember az újságíróknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.