Aktuális

Ült már zaklatás miatt a gyerekét mélybe dobó apa

M. S.

Létrehozva: 2015.01.21.

Nem csak gyermekének édesanyját zaklatta O. György, aki megölte kisfiát Budán. Korábban börtönben is ült hasonló bűncselekmény miatt.

Notórius zaklató volt O. György, aki múlt szombaton kidobta gyerekét egy Attila úti bérház negyedik emeletéről. A férfinak a tragikus szombat előtt már többször is meggyűlt a baja a törvénnyel. 2011-ben zaklatásért jogerősen két évre ítélték. Szabadulása után ismerkedett meg a nála húsz évvel fiatalabb S. Barbarával, aki fiút szült neki.

Miután kapcsolatuk megromlott, a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli kisfiát. December 16-án őrizetbe vették O. Györgyöt, majd január 10-én – gyorsított eljárásban – egy év fogházbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve. A Bors arra volt kíváncsi: az ítélet tartalmazott-e a férfival szembeni távoltartási végzést, s ha igen, mely hatóságnak a feladata a távoltartás betartásának ellenőrzése?

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerkesztőségünkkel közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság O. György ellen 2015. január 10-én meghozott ítéletében a bíróság nem rendelkezett távoltartásról, megelőző távoltartásról, illetve az apa láthatási jogáról. A távoltartás elrendelésére kizárólag a nyomozási szakban, tehát a bírósági szakot megelőzően van lehetőség. Távoltartást elrendelni abban az esetben lehet, ha a vádlott nem kerül előzetes letartóztatásba. Jelen esetben a terhelt előzetes letartóztatásban volt, így a távoltartás elrendelésére a nyomozati szakban nem volt törvényes lehetőség, és ezt az arra jogosultak – a vádlott élettársa, illetve az élettárs édesanyja – nem is kérték.

Az ügytől független jogász, dr. Magyar György azonban úgy látja: zaklatásos ügyek esetén az ügyészség javasolni szokta a távoltartás elrendelését. Ezt a bíróság – felfüggesztett büntetés alkalmazásakor – többnyire el is rendeli.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715046611
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715046611
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715046611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715046611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?