Aktuális

Szexrabszolgaként tartották fogva a turistát

Bors

Létrehozva: 2015.01.04.

Egy hónapon át tartott fogva és erőszakolt meg többször is csoportosan egy japán turistát öt férfi Indiában. A lánynak végül sikerült megmenekülnie a rabszolgaságból.

A 23 éves japán nő november 20-án érkezett meg Kelet-Indiába és gyorsan megismerkedett három helyi férfival, akik közül az egyik japánul is beszélt. A lány nagyon örült, hogy ismeretlenül is próbálnak segíteni neki, így vakon megbízott új barátaiban. Hiba volt.

A férfiak rábeszélték a turistát, hogy vegyen ki 1200 dollárt (kb. 311 ezer forint) a bankszámlájáról, hogy közösen meglátogathassák a Bodh Gaya buddhista szentélyt a szomszédos Bihar államba. A baj ezután következett be, a városba megérkezvén ugyanis áldozatukat tálcán kínálták egy testvérpárnak, akik közel egy hónapig egy pincében tartották szexrabszolgaként.

A nőnek december végén sikerült megszöknie és eljutnia Varanasiban, ahol más japán turisták segítettek neki kapcsolatba lépni a kolkatai konzulátussal. Az indiai rendőrök pénteken letartóztatták a bihari testvérpárt, Sajid és Jawed Khant, akik amúgy idegenvezetőként dolgoznak, míg a nőt Kolkatában megkörnyékező három férfit zsarolással gyanúsítanak.

Indiában az utóbbi időben többször is csoportos nemi erőszak áldozatai lettek turisták, nemrégiben egy svájci nőt szedtek le kerékpárjáról, hogy aztán durván bántalmazzák és szexuálisan zaklassák.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194005_auto_resized.jpg
origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715015411
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194300_auto_resized.png
metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194424_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715015411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715015411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715015411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715015411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről