Széklábbal erőszakolták meg az előzetesben Márkot

óvszer
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 05. 08:05
Sz. Márkot egy 34 fős cellába tették, ahol három fiatal fiú kinézte magának. Szinte felfoghatatlan dolgokat tettek vele. Óvszerként egy zacskót használtak.
Bors

Heteken át kínozták és megerőszakolták cellatársai azt a 16 éves fiút, akit enyhébb bűncselekmények gyanújával vittek be a rendőrök Székesfehérváron, majd 34 cellatársával került előzetesbe - számol be a krimibe illő esetről a Blikk.

Sz. Márkra három fiatal, bizonyos W. Péter (18), M. Zoltán (17) és J. Dániel (15) vetett szemet. Márkot arra akarták rávenni, hogy kézzel elégítse ki őket, de miután a fiú ellenállt, csak rosszabb lett a helyzet. Innentől kezdve folyamatosan verték, pofozták és rúgták, hogy megtörjék. Olyan is volt, hogy az ágyához kötözték ki Márkot, aki végül belement, hogy kézzel elégítse ki társait.

Semmi sem változott, sőt. A fiúk orális szexre kényszerítették, majd felhasaltatták az asztalra, és megerőszakolták. A lap úgy tudja, óvszernek egy zacskót használtak, de egy partvisnyelet is bevetettek, sőt, rávették Márkot, hogy üljön bele egy felfordított szék lábába.

A támadókat életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélték el. W. Péter 10 év fegyházat, M. Zoltán 4 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést, J. Dániel pedig 4 év 8 hónap börtönt kapott.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.