Nem hiszi el, kit öltek meg munkavégzés közben

lelőtte
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 21. 17:00
Lepuffantotta egy 72 éves gazda az állategészségügyi hatóság munkatársát. A 61 esztendős takarmányozási ellenőr az életével fizetett, mert a munkáját végezte.
Bors

A tragédia a Berlin melletti Nauenben történt egy tanyán. Az öreg paraszt azért lőtte le az ellenőrt, mert a hatóságiak azért érkeztek, hogy elvigyék tőle a teheneit. Tény: a hetvenes évei elején járó Wilfried Z. egyedül vitte a gazdaságát, a marhái folyvást elkóboroltak, képtelen volt az előírások szerint tartani őket, a hivatal tehát valóban el akart venni a 35 tehenéből 30-at.

Kedd reggel meg is jelent egy hatósági állatorvosnő, egy kolléganője és egy takarmányozási ellenőr egy szállítójárművel, hogy elvigyék a haszonállatokat. Erre kijött a gazda egy ósdi puskával, és szó nélkül tüzet nyitott. A 61 éves családapa azonnal holtan rogyott az istállók előtti sárba, kolléganői a szomszédba menekültek be, onnan hívták a rendőrséget.

Az 52 éves szomszéd hallotta a lövéseket, közbe is akart lépni, szólt a gazdának, hogy hagyja abba, hadd segíthessen a sebesültön. De az rá is ráemelte a fegyvert, úgyhogy inkább fedezékbe húzódott.

Ma elrendelték az öregember őrizetbe vételét. Nem csak gyilkosságért, de engedély nélküli fegyvertartásért is felelnie kell. Szomorú érdekesség: a rendőrség előzetesen direkt megvizsgálta, veszélyes lehet-e Wilfried a hatóság embereire, de nem tartották annak – írta a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.