A 22 éves veszprémi egyetemista lányt Dordzsceren Dádzsónak hívják. Édesapja mongol, tőle kapta a gyönyörű nevet. Ami neki áldás, az környezetének hatalmas átok.
– Apám itt járt egyetemre, itt ismerkedett meg édesanyámmal, aztán a diploma megszerzése után kiköltöztek Mongóliába. Anya két év után haza akart jönni, s a szerelem olyan nagy volt, hogy minden addig gyűjtött értéket hátrahagyva, üres zsebbel visszajöttek Veszprémbe. Én és a két öcsém is már itt születtünk – mesélte Dádzsó, akit az általános iskolában sokan kínainak csúfoltak, és a tatárjárásnál is felemlegették a származását.
– Szerencsére ez hamar megszűnt. Sporttagozatos voltam, és az asztalitenisz nagyon jól ment, aztán pedig a röplabdára váltottam. Most az egyetemi csapatban játszom. Mongóliáról nem tudok többet másoknál, hiszen én már a magyar kultúrában nevelkedtem. A lakásunkban sincsenek mongol relikviák. Az egyedüli kapocs a kilencven évesnél is idősebb nagymamám, akit soha nem láttam, de vele angolul levelezek. Ő nagyon szeretne találkozni velem – mondja Dádzsó, akinek a neve kapcsán sok mulatságos történet jutott az eszébe.
– A versenyeken a bemutatásunknál, még soha nem mondták ki rendesen a nevemet. A szóbeli vizsgákon öt perc biztosan azzal megy el, hogy a tanárral a származásomról beszélgetünk. Pozitívan állnak hozzám, oldódik a feszültség. Ez előny a nyelvvizsgán is. Egyszer este igazoltattak minket a barátnőmmel a rendőrök. A nevemmel bíbelődtek, és ezzel annyi idő eltelt, hogy végül elvittek minket oda, ahova készültünk. Ellenőrt is hoztam már zavarba. Mikor a büntetéshez le kellett volna írnia a nevem, inkább felajánlotta, hogy vegyek jegyet – nevetett Dádzsó, aki később a modellkedés felé is nyitna.
