Lewison Wood mindig is nagy rajongója volt Afrikának, ezért amikor leszerelt a hadseregből, úgy döntött, felfedezi a fekete kontinenst és végiggyalogol a Nílus folyó mentén. A majdnem 7000 kilométeres útja során több polgárháborús övezeten is át kellett haladnia, ám a legnagyobb veszélyt nem a fegyveres harcosok, hanem a vadállatok jelentették számára.
– Bár Dél-Szudánban sikerült egy utcai lövöldözés kellős közepébe belefutnom, de aki szolgált a hadseregben annak ez nem okoz gondot, bár kétségtelen, hogy most nem voltak velem a bajtársaim. – kezdte beszámolóját Wood.
– Afrika vadállataira is fel voltam készülve, de amikor egy sereg bölény és elefánt között kell lavíroznod, vagy amikor feldühödött vizilovak, vagy krokodilok támadnak rád, akkor nagyon észen kell lenni és szembe kell nézni az életveszéllyel. Viszont az emberekben nem kellett csalódnom, még a legszegényebb vidékeken is hihetetlen szeretettel fogadtak. – mondta a Daily Mailnek a kalandor.
Azt, hogy útja mennyire volt nagy erőpróba, az is jelzi, hogy egy amerikai utazós újságíró márciusban egy hétig csatlakozott hozzá a nagy menetelésben, ám hőguta miatt kidőlt mellőle és később sajnálatos módon az életét is vesztette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.