Kómába esett a brutális rendőri veréstől - 18+ sokkoló fotók

18+
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 26. 22:00
Egy fiatal brit srác Ibizára utazott bulizni. Arra azonban nem számított, hogy az álomnyaralásból rémálom válik.
Bors

Híresek az ibizai rendőrök túlkapásai, mióta két turistát olyan brutálisan bántalmaztak, hogy az egyik súlyosan megsérült, a másik pedig belehalt a sérüléseibe. Most azonban egy újabb fiatal számolt be az őt ért agresszióról, amelynek köszönhetően egy kórház intenzív osztályán kötött ki, ahol egy hétig kómában feküdt.

A 25 éves Samuel Kennish ifjúságsegítőként dolgozik Nagy-Britanniában. Úgy döntött, hogy ráfér egy kis kikapcsolódás, ezért elutazott a híres buliszigetre, Ibizára. Már indulás előtt figyelmeztették: Ibiza csodálatos hely, de a brit turistáknak nagyon óvatosnak kell lenniük, mert vannak korrupt rendőrök, akik nem csak a nyaralást, de az életüket is tönkretehetik.

- Sajnos részeg voltam, alapvetően is segítségre lett volna szükségem, amikor a rendőrök fényes nappal megtámadtak. Brutális volt. Biztosan volt szemtanúja is annak, ahogy ütnek-vernek, de senki nem avatkozott közbe - mondta Samuel a Daily Starnak.

- Addig bántalmaztak, amíg elvesztettem az eszméletemet. Egy hétig kómában feküdtem az intenzív osztályon. Később sem volt könnyebb, a sebeim sajogtak, és sokszor ébredtem arra éjjel, hogy a történtekkel álmodom - folytatta a fiatal fiú, akinek a bilincsek nyomán még mindig rendszeresen zsibbad a keze, a vállain lévő hegek pedig végigkísérik majd az életét.

A fiúról készült fotókat itt tekinthetik meg.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.