Kodály körönd: 100 milliókat fizetnek a lakók?

biztosítás
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 20. 11:30
Szóban már beintett a biztosító a tavaly nyáron viharkár-elhárítás közben kigyulladt, s azóta is lakhatatlan budapesti, Andrássy úti palota mint­egy száz lakójának.
Bors

Az érintettek azóta is rokonoknál és az önkormányzat által felajánlott apartmanokban várják, mikor érhet véget a kálváriájuk. Székely Imola, a társasház közös képviselője szerint ehhez még akkor is legalább fél év szükséges, ha minden rendben megy.

– Százmilliókról van szó. Levelet még nem kaptunk, de a biztosító szóban már közölte, ha a katasztrófavédelem építési tevékenységet jelöl meg a tűz okaként, akkor nem fizet, mert egy ilyen kitétel szerepel a kötvényben. Igaz, a törvény a kötelező karbantartást is építési kategóriába sorolja. Mi erre hivatkozunk, illetve, hogy a biztosításba csak azért került mindez, mert a megkötéskor éppen egy aktuá­lis felújítás zajlott a harmadik emeleten – magyarázza Székely, aki végső esetben nem riad vissza egy elhúzódó bírósági úttól sem...

– Addig is kérdéses, hogy saját erőből megoldható-e a lakhatás. Egy jelenleg 80 százalékosan kész védőtető ugyan óv a beázástól, de csak annak teljes elkészülte után kerülhet sor a kémények átvizsgálására. Ha azok zöld utat kaptak, jöhet a gáz, amit majd a villany követ, de csak miután az oltás során elázott elektromos hálózat teljesen kiszárad – sorolja a teendőket.

A biztosító illetékesét eddig nem értük utol.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.