Joy Morsi szexuálisan túlfűtött üzeneteket és képeket küldött egy tanítványának, majd később intim kapcsolatba is kerültek egymással. A négygyermekes anya később féltékeny lett a 16 éves lányra, ezért úgy döntött, megleckézteti: lefeküdt egy másik, szintén 16 éves diáklányával is.
A New York-i Queens-ben élő anya 2013 júniusában kezdett viszonyt az első lánnyal. Viszonyuk több mint egy évig tartott annak ellenére, hogy a férje is tanárként dolgozott ugyanabban az iskolában.
A románcról az egész iskolában terjedtek a pletykák. Az egyik tanuló azt nyilatkozta a New York Daily News-nak: - Volt egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendben. Ők mindig együtt lógtak az iskola környékén.
A rendőrség akkor lépett közbe, amikor az egyik tizenéves lány barátja elmondta a megrontott tini szüleinek, hogy mi történt. Morsi beismerte bűnösségét, bevallotta, hogy 2013-ban és 2014-ben is titkos viszonyt folytatott egy-egy diáklánnyal.
A 40 éves anyát megfosztották tanári engedélyétől, s elrendelték, hogy egy évig vesse alá magát elmegyógyászati kezelésnek a diagnosztizált depressziója miatt. Ha ez megtörtént, 10 év próbaidőre bocsátják, vagy dönthet úgy is, hogy egy évig rács mögött ül, ezenkívül bekerül a szexuális bűnözők nyilvántartásába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.