Eltűnt kabátok, tömegpánik a Music FM buliján – videóval

ruhatár
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 01. 16:49
Több kabát is eltűnt a Music FM szilveszteri bulija után, ezért voltak, akiknek a mínusz 10 fokos hidegben ingben kellett hazamenniük – írja az Index.
Bors

Tömegnyomor a beléptetésnél, pánikszerű hangulat, eltűnt kabátok, durván viselkedő biztonsági őrök, káosz. Ilyen tematikájú panaszlevelek özönlenek az Indexhez a Music FM szilveszteri bulijának csalódott résztvevőitől. A rádió először bocsánatot kért a Facebookon, de aztán törölte a bejegyzését.

A portál emlékeztet arra, hogy az eset kísértetiesen emlékeztet a Hysteria 2001 fesztiválon történtekre, amikor szintén több száz kabát tűnt el, és a ruhatárért felelős alvállalkozó végül másfél millió forintot fizetett ki a károsultaknak.

A Music FM az ország legnagyobb és leglátványosabb szilveszteri buliját ígérte a hirdetéseiben, ám a ruhatárat üzemeltető alvállalkozó feltehetően nem volt felkészülve rá, és a ruhatár egy idő után lényegében önkiszolgálóvá változott. Az emberek nem várták ki a több órás várakozással járó sort, hanem átugráltak a pulton és a korlátokon, és úgy próbálták megtalálni a kabátjukat. Egy résztvevő videófelvételt is készített a helyzetről:

Többen azt írták, hogy nem is a ruhatárban kialakult helyzet volt a legrosszabb az egészben, hanem a tömegpánik, ami kialakult a zsúfoltság és a rossz szervezés miatt. Továbbiak itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.