Az Észak-Kínában élt Huugjilt még 1996 áprilisában fogták el, és azzal vádolták, hogy egy nőt megerőszakolt, majd megölt egy nyilvános vécében. A fiút még ugyanabban az évben, júniusban kivégezték, ám a szülők nem nyugodtak bele az ítéletbe és folyamatos perekkel igyekeztek bebizonyítani, hogy fiuknak ártatlanul kellett meghalnia.
A Belső-Mongólia Autonóm Terület felsőbírósága néhány hete beismerte, hogy tévedett 19 évvel ezelőtt, és a napokban majdnem 88 millió forint kártérítéssel igyekezték enyhíteni a család fájdalmát. Huugjil apja a Reutersnek elmondta, elégedett a döntéssel, bár a fiát ez az összeg sem fogja visszahozni az életbe.
– Én és a feleségem is tiszteletben tartjuk az állam döntését. Azt szerettük volna, ha kiderül az igazság a fiammal kapcsolatban, de az, hogy mekkora kártérítést kapunk nem rajtunk múlt. – nyilatkozta az ítélethirdetés után Li Szan-ren.
Az internetezők azonban a családdal ellentétben egyáltalán nem elégedettek a kártérítéssel, szerintük ugyanis pénzzel nem lehet visszaadni egy emberéletet, és azokat a rendőröket illetve hivatali személyeket is felelősségre kellene vonni, akik miatt a fiúnak ártatlanul meg kellett halnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.