Arzénnak hívják? Ez az igazi trauma!

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 16. 12:30
Január 1-jétől újabb igazán különleges, mondhatni meghökkentő utónevek kerültek fel arra a listára, melyből mostantól bármelyik szülő válogathat.
Bors

A Magyar Tudományos Akadémia az elmúlt tizenöt évben több mint háromszáz nevet fogadott el, így körülbelül 1700 női és 1400 férfiutónév közül választhat­nak a szülők. Amennyiben a listán (a www.nytud.hu címen lelhető fel) nem találnak nekik tetsző nevet, akkor a helyi anyakönyvi hivatalban kérvényezhetik ötletük elfogadását.

A szülőknek fontos tudni, hogy az újonnan kérvényezett utónevet minden esetben a kiejtésének megfelelően, a mai magyar helyesírás szabályai szerint kell bejegyezni (pl. Maya helyett Maja), ugyanakkor a név jelentése nem lehet hátrányos a viselőjére. Nem javasolják például az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet, vagy például csúfolhatják.

Ezért sem igazán érthető, hogy miért fogadhatták el például az Agrippína, az Arzén vagy éppen az Adeodát, a Színes, a Frodó vagy a Fahéj nevet.

A gyerekpszichológus óvatosságra inti a szülőket a névválasztásban.

– Óriási problémák lehetnek abból, főleg a 8–12 éves korosztályban, ha gúny tárgya lesz a gyerek a neve miatt. El lehet képzelni, miként fognak becézni egy Agrippína nevű lányt – mondja Királymezei Ágnes. Szerinte ha egy gyereknek állandóan azzal kell szembesülnie, hogy röhögnek rajta, az komoly traumákat okozhat.

Kitalálja?

Vajon női vagy férfi nevek a következők? Atalanta, Bahar, Jokébed. Szabad a gazda? Ezek mind lánynevek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.