Százmilliók élvezik Gergő fotóját

Apple
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 20. 08:00
Hat éve él és dolgozik külföldön, a fotózás csak hobbi. Kazsimér Gergő egyik képére a legismertebb mobilgyártó csapott le.
Bors

Mint mondja, nem lett milliomos, ugyanakkor mérhetetlen büszkeséggel tölti el, hogy a kiválasztottak egyike lett. Kazsimér Gergő hat éve él és dolgozik külföldön, két hónapja pedig azzal kellett szembesülnie, a hobbija váratlan világsikert hozott a számára.

– Több online-fotóügynökségnél regisztráltam, és folyamatosan töltöttem fel a képeim. Amikor csak tehetem, járom a természetet és fényképezem - mondta a Borsnak az online fogadásokkal foglalkozó Gergő. – Egy februárban készült képem miatt májusban hívott az ügynökség. Azt kérdezték, kampánycélra engedélyezem-e az egyik képemet. Mit veszíthettem? Belementem. Az érte járó pénzből párszor tele tudtam tankolni az autómat - emlékezett.

Gergő azt mondja, korábban is adott el képeket így, igaz, később szinte egyikkel sem találkozott viszont. Szeptember elején ez is megváltozott. – Amikor a mobilgyártó legfrissebb készülékei és szoftverei a piacra kerültek, a táblagépemre én is azonnal letöltöttem az új verziót. De csak másnap reggel kezdtem el nézegetni, mik az újítások. Ekkor figyeltem fel a háttérképek között egy ismerős fotóra, de csak kis idő múlva jöttem rá, ez az én képem! Igaz, hogy a telefon és táblagépek mérete miatt mesterséges felhőket kapott és világosítottak is rajta, de így is mérhetetlen büszkeséggel tölt el. Ugyanazt tudom mondani, mint azok, akik hirtelen lesznek ismertek, sikeresek: nem is értem még ezt az egészet, és felfogni sem tudom azóta se - mosolygott Gergő. – Milliomos ugyan nem lettem belőle, pedig több százmillió kütyün látják a fotómat. Motivációnak azonban jelentős ez az elismerés. Több millió képből valamiért az enyémet szúrták ki - tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.