Összetévesztette valakivel, pofánvágta egy korsóval

tévedés
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 18. 23:00
Végzetes tévedés áldozata lett egy férfi, egy nő ugyanis pofánvágta egy söröskorsóval. Összetévesztette valakivel.
Bors

A tettes, egy befektetési bank 28 éves alkalmazottja előbb hallgatott, ám aztán könnyek között mindent bevallott. Tényleg az arcába csapott egy korsót a 32 éves férfinek, aki 2013 júliusában körülbelül tíz barátjával legénybúcsút tartott egy szórakozóhelyen a nyugat-németországi Neussban.

A sértett, Damian arra emlékszik, hogy egyszer csak föléje tornyosult az ismeretlen nő, aki egyrészt szemmel láthatóan nagyon pipa volt, másrészt sérülés látszott az arcán. Mindkét kezében egy-egy sörös korsó volt. Az egyik tartalmát a meghökkent férfi fejére öntötte, a másikkal ütött – komoly sebet ejtve és erős orrvérzést okozva.

És mindezt miért? Nem sokkal korábban egy sörösüveget vágott hozzá egy ismeretlen, ami kiverte az egyik fogát. A felbőszült nő azt hitte: Damian volt az.

Szeptemberben hat hónap felfüggesztett börtönt szabott ki a bíróság a tettesre, aki akkor hallgatásba burkolózott. Ám utána fellebbezett, és a második perben már a megbánás keserű könnyeit hullatta, és azt kérte, hadd fizethessen kártérítést. A bíróság értékelte a bűnbánatot, így 1010 euró 52 centet (körülbelül 320 ezer forintot) fizettetett ki a nővel fájdalomdíjként és perköltségként.

A vétlen férfi azt mondta, ha ott, a helyszínen azonnal bocsánatot kér, még a pert is elkerülhették volna. Az igazi tettes, aki miatt kiesett a nő egyik foga, azóta sincs meg – tudósít a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.