Magyarországon még soha nem láthattak egyetlen állatkertben sem koalát a látogatók, ám a helyzet hamarosan megváltozik. A jövő év elején ugyanis a fővárosi állatkertbe két hím érkezik.
– Munkatársaim hosszú ideje dolgoznak azon, hogy ez az álom végre megvalósulhasson. Európában talán tíz állatkertben található koala, így ez hatalmas eredmény számunkra – mondta a Borsnak Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője.
Ezek az emlősök a kenguru után a legismertebb erszényesek. Az Ausztráliában őshonos állatot sokan koalamacinak nevezik, pedig semmi közük a medvék családjához.
– Már javában zajlanak a munkálatok, az állatok új házat kapnak – mutatja a kifutóval is rendelkező építményt Hanga Zoltán, aki azt is elárulta, hogy a koalák német vagy belga állatkertből érkezhetnek, de a végső szót majd az ausztrál kormány mondja ki.
– Első lépésként két hím érkezik, később pedig az egyiket kicserélik egy nőstényre, ha az ausztrálok elégedettek lesznek mindennel. Ekkor majd a szaporításukat is megkezdhetjük. Kizárólag eukaliptuszleveleket esznek, a táplálékukat külföldről hozatjuk – mondta a szóvivő.
A koala leginkább a vombathoz hasonlítható, anyagcseréje rendkívül lassú. A nap nagy részét így mozdulatlanul töltik, sokat alszanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.