Mehet a bíróságra a nagyi életére törő tinipár – videóval

Kiskunhalas
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 11. 17:00
Meg akarta öletni saját nagyanyját egy 15 éves lány. A tini és párja ellen most tett a rendőrség vádemelési javaslatot.
Bors

Július 17-én tett bejelentést a rendőrségen egy 15 éves lány, hogy otthonában rátámadtak nagyanyjára.

Az 59 éves asszony arra ébredt a sötét szobában, hogy megszúrják egy késsel. Támadójával dulakodtak, majd a tettes elmenekült. Az idős nő szerencsére könnyű sérüléssel megúszta, de a rendőrség tájékoztatása szerint ez csak a véletlenen múlott. És ha a mentők nem látják el időben a nénit, akkor meghal.

A rendőrök nyolc órán belül őrizetbe vettek egy 19 éves kiskunhalasi srácot, I. Zsoltot, aki beismerő vallomást is tett. Elmondta, hogy azért támadt a nagymamára, mert ellene volt, hogy ő az unokájával járjon. Maga az unoka, azaz a barátnője bírta rá tettére, és segítette is: nem zárta be a kaput, hogy bejusson az asszony lakásába.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya most végzett az emberölési kísérlet gyanújával indított nyomozással, és az iratokat átküldve azt javasolja a megyei ügyészségnek, hogy emeljen vádat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.