Jól megél a diktátorból Hitler reinkarnációja

diktátor
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 28. 15:00
Alkalmanként 60 angol fontot, azaz közel 25 ezer forintot keres egyetlen fotóval egy koszovói fiatalember, aki abból él, hogy hasonlít Hitlerre.
Bors

Emin Djinovci gyermekkorában németországban élt a szüleivel, és ahogy cseperedni kezdett, egyre jobban érdeklődött Hitler felől. Tinédzserként már úgy vágatta a haját és bajuszt is növesztett, oda-vissza elolvasta az összes elérhető náci témájú irodalmat és ő maga is csatlakozott az egyik szélsőséges párthoz.

1988-ban aztán egy német bíróság - emiatt - kiutasította az országból, így Emin visszatért a szülőhazájába, hogy ott boldoguljon. Egy véletlen folytán lett aztán ”állása”, épp egy náci talélkozóra utazott fürernek öltözve, amikor megállította egy pár angol túrista, hogy hadd fotókzodjanak vele. Innentől kezdve a férfinek ez lett a fő foglalkozása, minden nap kilátogat azokra a helyekre, ahol sok a trista, és velük fotózkodik, alkalmanként 60 fontért.

Ő az egyetlen a világon, aki abból él, hogy Hitler hasonmása, de Emin szerint sokkal többről van szó:
– Én a vezér reinkarnációja vagyok, és ez nagy büszkeség! – hangoztatja amerre jár.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.