Egy 35 éves haldokló brit asszonyhoz még néhány hete rablók törtek be, és minden megtakarított pénzét – körülbelül 2,8 milló forintot – ellopták tőle. Michelle Goodhallnak orvosai egy súlyos betegség miatt öt hónapot jósoltak, és a pénzéből saját temétését szerette volna finanszírozni, hogy családjának ne kelljen ezzel foglalkoznia. A betörés híre hallatán azonban a brit temetkezési vállalkozók szövetsége segítő kezet nyújtott Goodhallnak, és felajánlották: ingyen helyezik majd végső nyugalomra, írja a Mirror.
Az asszony könnyek között beszélt a brit lapnak arról, micsoda öröm számára, hogy vélhetően utolsó karácsonyán nem kell nélkülöznie.
– Az, hogy végül segítettek nekem, visszahozta az emberiségbe vetett hitem. A karácsony a családi emlékekről szól, amik átsegítenek a legnagyobb nehézségeken is. Köszönöm, hogy az utolsó ünnepem különleges lehet. – mondta Goodhall.
A két betörőt, egy 14 és egy 24 éves fiút letartóztatták, de a sors furcsa fintoraként óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.