Három unokájával együtt érte a halál a nagymamát

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 28. 21:00
Szörnyű tragédia árnyékolta be egy család karácsonyát idén: három kisgyermek és nagymamájuk is életét vesztette egy lakástűzben december 26-án.
Bors

A gyerekek, akik csak pár háznyira laktak nagymamájuktól, azért maradtak, hogy idős rokonuk ne töltse egyedül az ünnepeket - így mind a négyüket utólérte a halál egy szörnyű lakástűznek köszönhetően.

Terri Harris, valamint 3 unokája, a 14 éves Kenyon, a 11 éves Broderick valamint a kilenc éves Braylon testét a porig égett ház bejáratánál találták meg. Feltételezhető, hogy a nagyi a házat nyaldosó lángokból próbálta kimenekíteni a gyerekeket - ám tragikus módon nem járt sikerrel. 

Azt még nem tudni, mi okozta a lakástüzet - az azonban bizonyos, hogy amikor a pár percnyire lakó szülők hajnali négykor Mrs Harris házához siettek, már nem tudtak mit tenni. A helyszínen készült fényképek tanulsága szerint a házból csak elszenesedett gerendák maradtak. A tűzoltók beszámolói alapján a tűz olyan intenzív volt, hogy képtelenek voltak bejutni a lakásba - írja a Mirror.

A gyerekek iskolájában is értetlenül állnak a történtek előtt. A szülőknek most felfoghatatlan sokkon kell túltenniük magukat: egyszerre elveszíteni a nagymamát és összes gyermeküket - ráadásul mindezt karácsony másnapján...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.