Gyurcsány ott volt az Orbán elleni puccson

Navracsics Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 23. 09:30
A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András „megbízható forrásra” hivatkozva adta hírül: puccsot készítettek elő a magyar kormányfő ellen egy budapesti konferencia után. A tervet egy titkos beszélgetésen tárgyalták, amelyen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és André Goodfriend, az USA ideiglenes ügyvivője is részt vett.
Munkatársainktól

Feldobták a neveket

Bencsik szerint három fideszes politikust látnának szívesen az összeesküvők a miniszterelnöki székben: Navracsics Tibort, Varga Mihályt vagy Pokorni Zoltánt. A főszerkesztő a Borsnak azt mondta: nem tudja, hogy amerikaiak vagy magyarok dobták fel a neveket. Bencsik két évvel ezelőtt szintén úgy látta, hogy külföldről akarják megdönteni Orbán hatalmát, ezért szervezte az első békemenetet, akkor még az Európai Unió ellen.

Zárt körben

Badarság! – fakadt ki a Borsnak Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint minden a nyilvánosság előtt zajlott. A konferencia tucatnyi résztvevője a helyszínül szolgáló szálloda éttermében egy asztalnál ebédelt. Goodfriend a második fogás idején ült le közéjük, kávét rendelt és beszélgetett a társasággal. Gyurcsány szerint politikáról alig esett szó, az éttermi menü és a karácsonyi készülődés volt a téma. Az ügyvivő pedig még a rendezvény vége előtt távozott.

Váltást akarnak

Kiszelly Zoltán politológus szerint is kicsi a valóságalapja egy Orbán elleni puccs tervének, mert a Fidesznek idén háromszor szavaztak bizalmat a választók. A kormánypárt „arca pedig Orbán Viktor”, nélküle nem lehetne ma is a legnépszerűbb politikai erő. Kiszelly szerint az Egyesült Államok nem kormányváltást, inkább politikai váltást akar. Azt szeretnék, hogy hazánk kevésbé legyen jó viszonyban Oroszországgal.

 

Így látja a kormányfő

Orbán talányosan reagált az összeesküvés hírére. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a következő üzenetet küldte: „Magyarország független, demokratikus jogállam. Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor.” 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.