Csaba gyilkosa két évig otthon lazíthat

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 19. 04:20
Házi őrizetbe helyezte az ír bíróság azt a lengyel pincérlányt, aki tavaly márciusban autójával egy magyar férfival az Ír-tengerbe zuhant. Marta Herdát gyilkossággal vádolták meg.
F. G.

Orsós Csaba a tragédia előtti éjjel barátnőjével szórakozott az írországi Arklowban, Dublintól ötven kilométerre délre. Reggel hat óra körül mentek haza, a 27 éves nő vezette azt az autót, amely a kikötőben áttörte a szalagkorlátot, és a tengerbe zuhant a mólóról. A lánynak sikerült kimenekülnie, de Csaba megfulladt, holttestét a víz két és fél kilométerrel arrébb sodorta partra. Az autót nyolcórás munkával tudták felszínre hozni a tűzoltók, speciális daruval emelték ki a vízből.

Orsós Csaba három évig élt Írországban, egy wellnesshotelben dolgozott pincérként. Az ír rendőrség novemberben zárta le a nyomozást, a vádemelési javaslat után a bíróság azonnal letartóztatta a lányt gyilkosság vádjával.

– Nem akartam, hogy ez történjen – mondta zokogva az első  tárgyaláson Marta, aki az egész meghallgatást végigsírta. A lány egy hónapig volt előzetes letartóztatásban, majd a bíróság másfél millió forintos óvadék fejében elrendelte házi őrizetét. Az ír bíróság elfoglaltsága miatt az új tárgyalást 2016 tavaszára tűzte ki.

– Elvették az útlevelét, hogy ne tudjon megszökni, mindennap jelentkeznie kell a rendőrségen, este nyolc és reggel nyolc között nem hagyhatja el a lakását – mondta a Borsnak Csaba testvére, Orsós József. Csaba családját egykori munkahelye és a dublini magyar nagykövetség rendszeresen tájékoztatja az ügy állásáról.

Csaba egy somogyi kis faluból származik, családja már a kezdetekkor biztos volt benne, hogy nem baleset történt. – Az autó úgy esett a tengerbe, hogy be volt kapcsolva a tempomat, s a lány még a vízbe zuhanás előtt kiugrott az autóból – mondta a férfi.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.