Támadják Bianchi magyar barátnőjét

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 24. 09:45
Felkavarta az állóvizet Zsófi története, aki a Borsnak árulta el, két hónapja jó barátja lett a tragikus autóbalesetet szenvedő Forma–1-es pilótának, Jules Bianchinak.
Bors

Szerkesztőségünkbe is érkeztek olyan levelek, amelyek „hazugnak” és „valótlannak” titulálták a lány történetét.

Egyikük ezt írta: van barátnője, rengetegen ismerik a környezetemből, soha nem találkozgatna meg vacsorázgatna senkivel, ráadásul a külföldi azt sem tudja, mi az a névnap. Plusz szeptember második hétvégéjén baromira nem járt Magyarországon.

Sem Zsófi, sem a Bors nem állította soha, hogy a pilóta és a magyar lány között a barátságon túl bármi más is történt volna, bár a közösségi oldalon egyesek már tényként állítják ezt. Ugyanakkor rossz hír a levélírónak: Jules Bianchi a Facebookon vezetett privát oldalán saját maga írta ki szeptember 12-én, hogy Budapesten van.

Ráadásul Zsófi ismerőse is. A csinos modell munkatársunknak megmutatta levelezésüket, amelyből az is kiderül: Jules buliba hívta a lányt, sőt, azt is közölte vele, szeretné még látni.

– Nincs hozzáfűznivalóm a támadásokhoz, Jules felépülése sokkal fontosabb – mondta Zsófi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.