Soroksári gyilkosság: halottlátót hallgattak ki a zsaruk

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 11. 08:15
A legapróbb szalmaszálba is belekapaszkodik a rendőrség, hogy a kocogó nő gyilkosának nyomára bukkanjon. Egy nyomozó felkereste a siófoki halottlátót, aki azt állította: túlvilági üzenete van az áldozat férjének.
Bors

Tizennégy hónap telt el a soroksári Kardosné Gyurik Krisztina meggyilkolása óta, s a tettes kilétére azóta sem derült fény. Érthető hát, hogy a nyomozók igyekeznek a végére járni a legvalószínűtlenebbnek tűnő állításoknak is.

– Az ügy egyik vizsgálója felkereste azt a siófoki halottlátó asszonyt, aki azt állította, hogy a feleségem üzent nekem a halála után – mondta a Borsnak az áldozat férje. Kardos Lajos szerint a halottlátóval folytatott beszélgetés nem vezetett előbbre. Az asszony kikötötte: csak abban az esetben hajlandó felfedni az üzenetet, ha erre Kardos Lajostól írásbeli engedélyt kap.

– Mindennek, így az én türelmemnek is van határa. Egyébként sem hiszek az efféle tudományokban, és szeretném, ha csak olyanok jelentkeznének, akik valóban előbbre tudják lendíteni a nyomozást – tette hozzá a férfi.

Kardossal egyébként szinte semmit sem közöl a rendőrség, így azt sem, hogy lenyomozták-e a tanúk által emlegetett kocsikat és a lehetséges elkövetőket. – Nemrég egy környékbeli arról beszélt, hogy a feleségem meggyilkolása előtti hetekben gyakran lehetett látni a környéken egy fekete BMW-t és egy piros Volkswagent. A tanú szerint lehet, hogy Kriszti valami gyanús ügyletet – például drogárusok találkozóját – láthatott, s ezért kellett meghalnia. De Kriszti nekem ilyen észlelésekről sohasem beszélt – mondta Kardos Lajos.

Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én ölték meg. Az asszonyt lemeztelenítve találták meg, kezét, lábát összekötözték. A helyszínen két férfi DNS-mintáját rögzítették. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.