A nyomozás adatai szerint egy 16 éves srác megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 októbere és decembere között 92 bűncselekményt követett el Szegeden - írja a Délmagyar. A fiatalkorú fiú városszerte több tucatnyi személygépkocsit tört fel és értékeket lopott el belőlük.
A rongálás is motiválta, ugyanis több kocsi rendszámtábláját lefeszítette. Próbálkozott az autók beindításával, néhányat el is vitt. Az egyik ilyen kocsival 2013. november 14-én 1 óra 25 perc körüli időben a szegedi Gutenberg utcában egy parkoló autónak ütközött, majd adatai hátrahagyása nélkül tovább hajtott. A szegedi járőrök gyorsan elfogták, ekkor derült ki, hogy a járművet bódult állapotban vezette.
2013. december 24-én szenteste közel 20 autót tört fel a szegedi Hont Ferenc utcában és annak környékén. Közülük kettőt felgyújtott. A helyszínre irányított járőrök elől menekülni próbált, közben a kabátjából egy autósrádiót kiejtett. A rendőrök elfogták és előállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.