Hetek óta terrorizálta az autósokat a 4-es számú főút Kisvárda és Nyíregyháza közötti szakaszán éjszakánként a 39 éves T. Zsolt. A szembejövő jármûvekre köveket dobáló férfit szombaton fogták el a rendőrök.
Hogy ne hagyjon maga után nyomot, kesztyűben vezetve hajigálta a köveket. Legalább húsz autósnak törte be az ablakát menet közben, csak a szerencsén múlt, hogy senki sem halt meg. Miután lekapcsolták, azt mondta, azért van a kocsijában egy csomó kő, és azért van rajta kesztyű, mert ő kertész, és teljesen ártatlan.
– Az adatgyűjtéssel párhuzamosan a rendőrök éjszakánként kamerákkal felszerelt gépkocsikkal cirkáltak az érintett útszakaszon, hogy minél előbb elfogják az életveszélyes dobálót – tudtuk meg Fülöp Gergely őrnagytól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
– Éjfél után néhány perccel az egyik civil rendőrautót megelőző kocsi visszapillantó tükrének csapódott egy szemközti járműből kirepülő kő. Majdnem a rendőröket találta el. Kollégáim azonnal a másik kocsi után iramodtak – tájékoztatta a Borsot a szóvivő. T. Zsolt a berkeszi bekötőúton próbált meg elmenekülni, de feltartóztatták, és kiszedték az autójából. Mivel drogozott is, azért is eljárást indítanak ellene. Kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A rendőrök további sértettek jelentkezését is várják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.