Aktuális

Kabátzsebből került elő Csala Zsuzsa végrendelete

Munkatársunktól

2014. november 10. hétfő 04:20

Nem tudni, milyen összeget hagyott hátra a komika. A hírek százmilliós vagyonról szólnak, a végrendelet most került elő.

A halála után tíz hónappal temette el a család a színésznőt, aki 2014 februárjában hunyta le örökre a szemét. Csala Zsuzsa rokonai először azt hitték, hogy nem készült végrendelet, ezért egy cseppet sem volt egyszerű az örökösödés kérdése, bár az sejthető volt, hogy az unokaöccse, Péter lehet a kedvezményezett. A férfi kezelte Zsuzsa pénzügyeit. Ő felügyelte azt a százmillió forintnyi vagyont is, ami a színésznő budai villájának eladása után maradt. Ha nem készült volna végrendelet, a törvények szerint akkor is a vérszerinti rokonok örökölték volna a pénzt, a hagyatéki tárgyalásra azonban a családnak sokat kellett várnia – a mai napig nem került hivatalos pecsét a közjegyzői papírra! Pedig már, ha rejtélyes módon is, de előkerült egy végrendelet.

– A feleségemmel pakoltunk, Zsuzsika ruháit rendszereztük – meséli a Borsnak Szakál Dénes, Zsuzsa testvérének, Csillának a férje. – Nem gondoltuk, hogy papírra vetette a végakaratát, tulajdonképpen nem is lett volna szükség erre, hiszen a családban teljes az összhang, mindenki tudja, hogy mit örököl. Az azonban kétségtelen, hogy a végakarat előkerülése nagyot lendít az ügymeneten, hiszen lassan egy éve húzódik a hagyatéki tárgyalás. A végrendeletet – amit egy kabát zsebében találtunk – már bemutattuk a hivatalos szerveknek, így november 24-ére ki is tűzték a tárgyalásunk időpontját. Lassan lezáródik ez az ügy és reméljük, hogy Zsuzsi végre örök nyugalmat talál a házunkhoz közeli csendes temetőben.

Kérdés persze, valóban teljesen békés lesz-e a hagyatéki tárgyalás. Csala Zsuzsa testvére, Csilla azt furcsállotta a minap egy interjújában, hogy semmit sem örökölt, jóllehet, a ház, ami az örökség alapja, az ő tulajdonában van. A Bors kereste a testvért, aki nem kívánt nyilatkozni a hagyatéki tárgyalás lezártáig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407523_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiragadta a kisbabát a krokodil a csónakból, majd a víz alá vitte és megette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10478_resized.jpg?avcount=1670165410
origo.hu

Bikiniben mutatta meg magát az egykori Violetta - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407785_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csodálatos kismama Kovács Ági – Hatalmas már a pocakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407832_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az amerikai hírszerzés szerint enyhülni fognak a harcok Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407633_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tóth Gabi megmutatta születésnapos kislányát: Hannaróza 3 éves lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405679_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális büntetést kapott a hidzsáb nélkül versenyző iráni falmászónő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407460_auto_resized.jpg
travelo.hu

Munkabeszüntetésre kell készülni karácsony előtt Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407288_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tragédia: halált és milliárdos kárt okozott a diákcsíny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkot kapott a násznép a felszolgált étel miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670165410
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a TV2 egyik munkatársa

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/fpsAATkra0-uuYB7tvrZjQRoVx3Rrpto79aQZ4LgoFI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2MzliZTVhNTczODQ0MDM4ZWRiZDYwNDdlNmMzNWM0.jpg
Fidelitas

Nyitrai Zsolt: A Fidelitasnak nagy szerepe volt a jobboldal választási győzelmében

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/Yc3ETvyYqlcucXeILxYnZM7zXQ46enzQFyn5WnpKc0U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzZjM3MmM1YjhkNTQwM2ZhNGQyMjdjYWUyNmI4OWZh.jpg
Tragédia

Elhagyná otthonát és nevet változtatna a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya családja