A parkoló autósnak adott igazat a bíróság

PUBLIKÁLÁS: 2014. november 05. 13:30
A hivatal packázásának tartja Szabó József, hogy egy szabályos parkolása után akarták megbüntetni, és mégis jogi úton kellett kiharcolnia az igazát.

Több mint egy év után hirdetett ítéletet a bíróság a XIII. kerületi önkormányzat és Szabó József autótulajdonos perében, első fokon az autós nyert. Egy évig tartott a huzavona, pedig Józsefnek a kezében volt a bizonyíték, amely szerint hamarabb vett parkolójegyet mobilon, mint a büntetés időpontja.

– Legalább egy percig tartott, míg egy park másik oldalán álló parkolóóráig eljutottam a leparkolt autómtól. Mobilról indítottam a díjfizetést, a visszaigazolás szerint 8:45:25-kor elkezdtem a parkolást. Ez augusztusban volt, erre októberben kaptam egy felszólítást, hogy fizessek be több mint tizenháromezer forintot. A parkolótársaság csatolt fényképén 8 óra 46 perc szerepelt, nekem akkorra viszont már érvényes volt a parkolásom. Reménytelennek tűnő levelezésbe kezdtem a parkolótársasággal. Végül a harmadik válaszlevelemben felszólítottam őket, hogy hagyják abba a zaklatásomat, nem vagyok hajlandó büntetést fizetni – mondta igazának tudatában a gépkocsi tulajdonosa.

A parkolótársaság a vitát bírósági útra terelte, ám az első két tárgyaláson nem jelent meg a képviselőjük. Szabó József végül megnyerte első fokon a pert, de nem boldog, hiszen egy év alatt rengeteg bosszúságot okozott neki a huzavona. Közben az is kiderült, a vesztes perekben a parkolótársaságnak nem kell perköltséggel számolnia. Mindezt egy független jogász is megerősítette:

– Mivel a társaságok átkerültek az önkormányzatokhoz, a bíróságon teljes illetékmentességben részesülnek – mondta dr. Kovács Norbert.

Megkerestük a parkolótársaságot, hogy mi a véleményük az esetről.

– Társaságunknak a parkolási és pótdíjtartozások érvényesítésére kialakult gyakorlata van. A hatályos jogszabályok szerint vesztesnek vélt jogvitákban nem indítunk peres eljárást – írta válaszában Szabó Tamás, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. központi ügyfélszol­gálati vezetője. Magyarán itt győztesnek hitték magukat. Nem jött be. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.