A budiba engedte a tó vizét – reklámban szerepelhet

budi
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 29. 17:00
Reklámfelkérést kapott az a 16 éves német srác, aki közröhej tárgyává vált a nyáron, amikor egy parti vécé derítőjébe akarta átpumpálni egy horgásztavacska vizét.
Bors

Mint megírtuk: miközben engedély nélkül pecázott a fiú a tónál, beleesett a vízbe a drága Samsung Galaxy okostelefonja. Úgy próbálta visszaszerezni, hogy fogta anyukája két búvárszivattyúját, és elkezdte leereszteni a tó vizét.

Teljesen komolyan gondolta, hogy leszívatja az 1,8 millió litert a mederből. A slag végét pedig a horgászok parti budijába lógatta, aminek ezerliteres tartálya hipp-hopp tele lett, és a szarlé elöntötte a környéket. Dwightot a horgászegyesület főnöke feljelentette birtokháborításért és anyagi kár okozásáért. Az eljárást később megszüntették, de ha két éven belül valami disznóságot követ el, mehet közhasznú munkát végezni a meppeni fiatalember.

Az eset azonban hasznot is hozott neki, ugyanis Németország piacvezető cége leszerződtette reklámarcnak a pumpáihoz és egyéb, a szennyvíz kezeléséhez szükséges termékeihez. A héten le is forgattak egy videót, ami majd az internetre kerül ki. Az is elképzelhető, hogy újsághirdetésekben is felbukkan.

– Az akciója egyszerűen parádés volt – mondta a 74 millió euró éves forgalmat bonyolító Jung Pumpen cég marketingfőnöke a Bildnek. A vállalat azon is gondolkodik, hogy szakképzéses álláshelyet ajánl fel a fiúnak. A cég egyik szakoktatója szerint ugyanis nem is volt olyan rossz ötlet az a tóleeresztés, csak éppen anya pumpái voltak túl kis teljesítményűek. Körülbelül hat napba telt volna velük kiüríteni a tómedret, egy 11 ezer eurós (3,5 millió forintos) profi készülékkel csak öt órát tartana.

Dwight gázsija a reklámért: új kinézet (divatos haj és ruha) és egy vízálló okostelefon. Anyukája meg kapott egy új búvárszivattyút.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.