70 évesen elhunyt Seszták Ágnes

Seszták Ágnes
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 07. 12:05
Meghalt Seszták Ágnes a Magyar Nemzet munkatársa. Az újságírót a lap saját halottjának tekinti.
Bors

70 éves korában elhunty Seszták Ágnes - adta hírül a Magyar Nemzet Online. Az újságírónő a Magyar Nemzet főmunkatársa volt. Pályafutása során számos díjjal tüntették ki munkáját.

1987-ben MÚOSZ Díjat kapott, 1989-ben Magyar Lajos Díjjal tüntették ki, 2011-ben a „Családbarát Médiáért” Díjat vehette át, 2013-ban munkáját Eötvös Károly Díjjal ismerték el, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje és a Szellemi Honvédelem díja kitüntetéseket is. A Magyar Nemzet Aranytollának kitüntetettje.

Seszták 1944-ben született Érpatakon. 1978-tól dolgozott újságíróként. 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője volt. 1994-ben pedig részt vett a Demokrata hetilap megalpításában és 2002-ig az újság főszerkesztő-helyettese volt, 2002 és 2004 között pedig a lap média tanácsadójaként tevékenykedett. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott.

Sesztákot a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.