Aktuális

44 nyoszolyólány kísérte oltár elé a menyasszonyt

Tamás Rita

Létrehozva: 2014.11.30.

Jayne Lawrence és Shaun esküvője mindenképpen rendhagyó volt, hiszen 32 éve ismerik egymást, de csak most keltek egybe, tízévnyi jegyesség után. Negyvennégy nyoszolyólány kíséretében.

Az angliai Blackheath-i katedrálisban megtartott esküvőn több százan vettek részt, köszönhetően annak, hogy Jayne-nek és Shaunnak is nagy családja van. Jayne 50, a férfi 53 esztendős volt a napokban megtarott szertartás napján, az esküvőhöz képest előrehaladott korukkal is magyarázható, hogy ennyi embert meg kellett hívniuk.

– Az ember ilyenkor a szűk családot és baráti kört hívja el, de nálunk ez a szűk társaság is igen nagy – mesélte Jayne. – Az összes unokatestvéremnek, nagynénémnek és barátnőmnek már vannak gyerekei, sőt unokái, természetes, hogy életem legnagyobb napján őket is elhívom. Sokukra még én vigyáztam 16–17 évesen, ma már a saját gyermekeikkel jöttek el a ceremóniára.

– Negyvennégy nyoszolyólányom is azért lett, mert nem tudtam választani az unokatestvérek és barátnők közül, végül mindegyiküket felkértem, hogy együtt kísérjenek az oltárhoz. Még szerencse, hogy az egyikük elvállalta, megszervezi, hogy a ruhák, cipők, kiegészítők passzoljanak.

Jayne és Shaun egyébként több mint 30 éve ismerik egymást, de egészen addig nem alkottak egy párt, amíg egy pubban beszédbe nem elegyedtek. De már ennek is több mint tíz éve. Shaun nem kapkodta el a dolgot, idén májusban kérte meg kedvese kezét, végül Jayne novemberi szülinapján mondták ki a boldogító igent. – Azt akartam, hogy Jayne boldog legyen, ezért hagytam, hogy ő szervezze meg az esküvőt – sommázta férfias véleményét a szintén nagycsaládos Shaun.

A legdrágább esküvő

Nem egyértelmű, hogy melyik volt a legdrágább esküvő. Egyesek szerint az indiai Lakshmi Mittal – a világ egyik leggazdagabb embere – lányának, Vanishának és a bankár Amit Bhatia a 2004-es frigye került a legtöbbe: 55 millió dollárba. Mások szerint Diana és Károly herceg 1981-es esküvői ceremóniája emésztette fel a legtöbb pénzt, ami akkor 48 millió dollárba került, ez viszont mai áron 110 milliónak felel meg.

A legdrágább ruha

Kétségkívül Grace Kelly Helen Rose ruhája volt minden idők legdrágább esküvői öltözéke. A színésznőből lett monacói hercegnő gyönyörűszép, selyemből, brüsszeli csipkéből és gyöngyökből készül ruhakölteménye 35 millió dollárba került – akkor.

 

A legnagyobb ceremónia

Egy Sri Lanka-i esküvő tartja a rekordot: Nisansala és Nalin nászán 126 nyoszolyólány, 25 vőfély, 20 fiú- és 23 lány kísérő működött közre.

A leghosszabb uszály

Egy bukaresti tervező, az Andree Salon vezetője rendelkezik a leghosszabb uszályt megalkotó címmel. A képen egy modell, a 17 éves Emma viseli a három kilométer hosszú uszállyal rendelkező ruhát, a rekorder kiegészítő 100 nap alatt készült el.

A legnagyobb lagzi

Az indiai Madrasz városa 1995-ben világraszóló esemény helyszíne volt. Jayalalithaa Jayaram korábbi miniszter és színésznő esküvőjének lagzijára 150 ezer vendég volt hivatalos, a húsz- hektáros területen megtartott bulin minden volt, ami szem-szájnak ingere, a vendégek 23 millió dollárnyi ételt-italt fogyasztottak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105411
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos