Sokkoló: fejméretű daganat nőtt a szájában

18+
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 08. 23:00
Egy úszó kórházban operálták meg Grace-t, aki új életet kezdhet.
Bors

Egy futball méretű daganat nőtt az alig tizenhét esztendős Grace szájába. A kongói lány szervezetében tíz évvel ezelőtt kezdődött az elváltozás, és bár képes volt mind a beszédre, mind az evésre, sőt, az utcára is kimerészkedett néha, az orvosok azt mondták, halaszthatatlanná vált a műtét.

“Beteg voltam, bezárkóztam, boldogtalan voltam, és mindiog aggódtam” - mondta az életéről a lány.

A helyi kórházakban azonban nem vállalták el Grace műtétjét, így egy fiatal lelkész segítségével menthették csak meg a lány életét. A folyamatosan növekvő daganat ugyanis lassan már akkora volt, hogy bármelyik pillanatban megfulladhatott volna a lány.

Az operációra egy vízen járó kórházban kerülhetett sor. A hajó épp azért járja a világ tengereit, hogy a hátrányos helyzetűeknek segíthessenek. Grace négy órán át feküdt az orvosok keze alatt, és nem csak a daganatot, hanem jó pár fogát, és az állkapcsának egy részét is el kellett távolítani. Utóbbit lemezekkel pótolták.

“Grace azt mondja, a műtétnek köszönhetően visszatért az önbizalma, és újra iskolapadba ülne, és tervezi, hogy egyszer egy hasonló hajón dolgozik majd - mondta Dr. Gary Parker, a beavatkozást végző sebész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.